Vásárlással segíthetsz

Adományozás és önkéntesség mellett, a választásoddal is tudod segíteni azokat a kisvállalkozásokat, akik most nehéz helyzetbe kerültek. 

A gazdaság mi magunk vagyunk! Normál esetben az életünk része, hogy sok szolgáltatást veszünk igénybe, és közben a szolgáltatásokat nyújtó emberekkel sok esetben baráti viszonyba is kerülünk. A gazdaság több területe is egyszerűen leállt egyik napról a másikra. Az emberi érintkezések szükségszerű csökkentése sok szolgáltatás igénybevételét megnehezíti vagy megszokott formájában egyenesen ellehetetleníti. A gazdaság több, mint egyszerű árucsere, emberi kapcsolatok vannak mögötte.

Ha a kedvelt szolgáltatóinkat hirtelen teljesen magukra hagyjuk, akkor lehet, hogy pár hónap múlva, amikor újra keresnénk őket, már nem lesznek ott.

Ha egy szolgáltatás, egy cég, egy szervezet és maga a komplex gazdasági rendszer teljesen leáll, utána nem lehet egy gombnyomással újraindítani. Ami megszűnik, az lehet, hogy örökre eltűnik. A gazdasági szereplők lehet, hogy nem tudnak sokáig kivárni, és tevékenységük felhagyására kényszerülnek.

Ezért fodrászunkat, edzőnket, magántanárunkat vagy akár a kedvenc kávézónkat, pékségünket, zöldségesünket keressük meg egy-egy üzenettel, és fejezzük ki a szándékunkat, hogy ahogy tehetjük, ismét számítunk rájuk. Már ez is erősíti közösségünk pozitív jövőbe vetett hitét. Ha pedig tehetjük, próbáljunk akár valamilyen formában előre fizetni a későbbi szolgáltatásokért.

Egy kiürült edzőteremnek, nyelviskolának óriási segítség most egy előre megváltott, de később felhasználható bérlet, egy étteremnek, kávézónak egy most megvásárolt, de később beváltható kupon. Sok apró segítség most embertársaink munkáját és egzisztenciáját mentheti meg, és ezáltal a mi kedvelt, megszokott szolgáltatásainkat is, amellett, hogy fenntartja az össztársadalmi bizalmat, amire mindannyian láthatatlanul támaszkodunk.

Keressük egymást, és tudatosítsuk a másikban, hogy fontosak vagyunk egymás számára.

Keressünk közös megoldásokat, bérletek, kedvezmények, törzsvásárlói kártyák, hűségpontok, később beváltható kuponok formájában! Legyünk kreatívak, most tényleg szükség van rá!

Mert egyszer visszatérünk a normális kerékvágásba, és akkor közösen folytatjuk! Keressük egymást, segítsünk egymásnak, mert a gazdaság mi magunk vagyunk!

Oszd meg ezt az üzenetet, és jelöld be azokat, akik számíthatnak rád!

A cikket az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriuma írta.

PÉLDÁK – AHOL VÁSÁRLÁSSAL SEGÍTHETSZ 


Húszezer árvácskát nevelt egy szentlőrinckátai család, de a koronavírus-járvány miatt senki sem akarta megvenni a virágokat. Az anyuka végső elkeseredettségében egy videót készített, amely mindent megváltoztatott.

A tavaszi virágok nevelése rengeteg családnak jelenti a megélhetést. Egy árvácska árus története, ahol még sok ezer virág vár gazdára. Gabriella szerint az állami segítségnyújtás mellett ugyanakkor az emberek is sokat tehetnek egy-egy helyi vállalkozás megmentéséért: „Te mint vásárló, amikor elmész venni friss zöldséget vagy virágot, akkor ne a multihoz menj be, hanem segíts a magyar kisvállalkozásokon! A lakóhelyed húsz kilométeres körzetében egész biztosan találni fogsz 4-5 termelőt. Vásárolj tőlük!” A Boroznaki család tavasszal napi 16 órát dolgozik (Fotó: magánarchívum) / Video linkje itt

A Dunakeszi Kispiac ötletét jó lenne ha mások is átvennék. A kistermelőket segíted a vásárlással.  

Van Dunakeszin egy péntekente üzemelő kis termelői piac, amit most a koronavírus járvány miatti kijárási korlátozás, és a vírustól való félelem tönkre is tehetett volna egy pillanat alatt. Nem így lett.Itt olvashatod a cikket, amiben részletesen is kiderül hogyan működik a kezdeményezés, elöljáróban annyit, interneten leadod a rendelést, viszel egy ládát, ott helyben pedig már vár az összekészített árú. 

Vásárlással segíthetsz 

Karantén Kantin Szakácskönyv 

Ez egy jótékonysági célú, digitálisan letölthető, 100 oldalas, 40 receptet tartalmazó szakácskönyv, amely a legnépszerűbb képernyős szakácsok összefogásából született. Alapítványi partner a segítő munkában óriási tapasztalattal bíró Budapest Bike Maffia, a könyv értékesítéséből befolyt összeget így a vészhelyzetben még inkább nélkülöző emberek alapellátására is szánnnak a séfek. A könyv ára 3.000 Ft. 

A szakácskönyvhöz két módon tudsz hozzájutni:

  • A Budapest Bike Maffia webshopjában – néhány kattintást igénylő támogató vásárlással, amelyet követően rövidesen meg is kapod a letölthető könyvet.
  • A Budapest Bike Maffia adományozójaként –ez utóbbi gyorsabb és rövidebb, viszont a szakácskönyvet csak 24 órán belül tudjuk elküldeni. Ha ezt választod, a Közlemény rovatba feltétlenül írd be: SZAKÁCSKÖNYV

ViszemNeked – kisvállalkozások, termelők, akik ebben a nehéz időben is vállalják azt, hogy eljutassák kedvenc termékeidet egészen a küszöbödig. A honlapon tudsz regisztrálni

SVÉTasztal magyar termelőktől magyar alapanyag – kiszállítás Budapesten 

Mától az otthonokba viszi a magyar alapanyagokat a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT), hogy segítő kezet nyújtson a termelőknek ebben a nehéz helyzetben.

Adomány okostelefon diákoknak 

Olyan helyekre gyűjtenek okostelefonokat, ahol a gyerekek digitális tanítása nem megoldott. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük